Isten szeretete: →Isten tulajdonságai közé tartozó, predikamentális nyugvó, pozitív sajátság. Az a szeretet, amely a teremtmények felé irányul és amelyet Isten az üdvösség történetében kifejezett. - Az ÓSz inkább a választott nép iránt való szeretetet dicsőíti, de emlegeti jóságának megnyilvánulását minden teremtmény iránt (Zsolt 33,5; 36,7; 145,9; 18,3), és a Bölcs 11,24 ezt is „szeretetnek” mondja. Népe iránti szeretetének alapja, a kiválasztás megmarad akkor is, ha a nép hűtlen lesz. A büntetés azt célozza, hogy térjenek vissza hozzá, az élet forrásához. A szeretetnek, haragnak, az érzelemnek a megnyilatkozása mint antropomorf kifejezés Isten személyességét is jelezni akarja. ~ a próf-k igehirdetésében jelenik meg. A MTörv-ben a szeretet jele a szöv. Isten szerette az ősatyákat, s megígérte, hogy hűségét megőrzi az utódok számára is (MTörv 7,7-13). Oz 1-2 ~t a jegyesi szeretethez hasonlítja. Isten megbünteti a hűtlen jegyest, de utána visszafogadja. Jer 2,2 ugyanezeket a színeket használja, s emlékeztet a pusztai vándorlásra, a szeretet igazi megnyilatkozására. Az Én is a jegyesi szeretet képe, Iz 41-44: már a megváltó szeretet szólal meg, de az anyai szeretet is hangot kap (41,14). Később az érzelmek melegsége elhalványul (Ez 16) és inkább a törv. jelentőségét hangsúlyozza. A törv. a szeretet ajándéka. Személy szerint ~ főleg az igazak, a szegények és a gyöngék felé fordul. - Az ÚSz nemcsak új vonásokat mutat be, hanem a szeretet eszkat. teljesülését is. A szinoptikusoknál Jézus nem beszél az Atya szeretetéről, de bemutatja csodáiban és irgalmasságának jellemzésében (Lk 15; Mk 2,15). Különben egész viselkedése ezt a szeretetet tükrözi. Húsvét után az Egyh. fölismerte Isten egyetemes megváltó szeretetét Jézus kereszthalálában és föltámadásában. Szt Pál és Szt János írásai ezt már teol-ilag is feldolgozzák. Jézus szenvedésében a Jahve szolgájáról szóló jövendölés teljesült (Iz 52-54), és a kereszthalál a megváltó szeretet bizonyítéka (Mk 10,45). Az Euch-ban aktualizálódik az örök szöv. (Mk 14,24). Szt Pál a szeretet legnagyobb titkát abban látta, hogy az Atya egyszülött Fiát nem kímélte, hanem áldozatul adta mindnyájunkért (Róm 8,32; Ef 5,1). Isten a bűn által okozott feszültséget föloldotta azzal, hogy elfogadta Jézus áldozatát, kiengesztelődött a világgal (Róm 5,8-11), és ebbe a békébe belevonta a pogányokat is (Ef 2,14-18). Az Atya a Szentlelket azért küldte el, hogy fölismerjük ezt a szeretetet (Róm 5,5). A végső megnyilatkozás az lesz, hogy Jézus Krisztus által megvalósul az üdvösség egyetemes terve (Ef 1,1-10). - János írásaiban olvashatunk legtöbbet ~ről. Isten áthidalta a nagy űrt önmaga és a bűnös ember között: Fiát áldozatul adta a világért (Jn 3,16), s a Fiú ittléte egyúttal biztosítéka annak, hogy a megváltás mindenkinek szól. Krisztus bevont bennünket az Atya és a Fiú szeretetközösségébe. Jézus főpapi imájában is azt kérte, hogy az Atya övéit ugyanazzal a szeretettel kapcsolja magához, mint őt magát (Jn 17,23-26). Az egész üdvtört. azt igazolja, hogy Isten maga a szeretet (1Jn 4,16), s a hívő embernek erre kell válaszolni életével (→istenszeretet). A világban tapasztalható rossz kérdését is ebből kiindulva kell tisztázni. A teremtett világ önmagában nem a végső megoldás, hanem bevezetés és előkészítés az üdvösségre. Az anyagvilággal együtt jár a fizikai rossz, az ember szabad akaratával az erkölcsi rossz. Az embernek ebben a küzdelmes életben kell erkölcsi személyiségét kialakítania. ~ arról biztosít, hogy „minden javukra válik azoknak, akik szeretik Istent” (Róm 1,28). G.F.

LThK VI:1043.